A rendetlen íróasztal, garázs és kartotékos szekrény nem csupán annyi, amennyit a felszín mutat. A betegesen halogató ember sokszor megszállottan arra koncentrál, hogy a fizikai környezetét rendberakja, de valójában nem a rendetlen fiók az igazi probléma; az csak egy sokkal mélyebb ügy felszíni megnyilvánulása. A hosszú évek során, amióta ezzel a témakörrel foglalkozom, hányszor derült ki a hol szomorú, hol ijesztő valódi ok, ami a halogatás mögött meghúzódott!
Dorisnak annyira elege volt már az állandóan rendetlen íroasztalából, hogy végül is hozzám fordult segítségért. Akárhányszor határozta el, és tett komoly ígéretet magának, hogy most végre felszámolja a szörnyű rendetlenséget, valami mindig közbejött. Mindig fontosabb, sürgősebb tennivalók tolakodtak előtérbe. Doris szájából csak úgy dőltek a panasz szavak:
- “Pedig nem is olyan nagy az íróasztalom. Ha nekiállnék, néhány óra elég lenne ahhoz, hogy tökéletes rendet teremtsek. Miért nem vagyok akkor képes rá?”
Hogy feltárjuk a valódi blokkokat, Doris-szal a “Mitől félsz, mi történne, ha…? “ játékot játszottam. Megkérdeztem tőle:
- “Mitől félsz, mi történne, ha tökéletes rendet teremtenél az íróasztalodon?”
-“Jobban érezném magam.” – válaszolta.
Első lépésként általában ez az, amit a halogatók mondanak. Így tovább folytattam a kérdezősködést.
-“És aztán? Mitől félsz, mi történne azután?”
-“Aztán nekiállhatok a könyvespolcnak, és azt is rendberakhatom”.
- “És aztán? Mitől félsz, mi fog történni aztán?”
Újra és újra feltettem ezt a kérdést, és ezzel arra kényszerítettem Doris-t, hogy egyre mélyebbre ásson le, míg végül előbukkant a valódi ok:
-“Ha rendbehozom az íróasztalomat, akkor rendbe kell raknom az életemet is – és ez azt jelentené, hogy el kell válnom a férjemtől!”– kiáltott fel.
De hogy jön ez ide? Mi köze a rendetlen íróasztalnak a váláshoz? A jelenség mögött meghúzódó gondolatmenetet én úgy hívom, hogy a “kéz kezet mos politikája”. Ugyanis a politikai életben látjuk azt gyakran, hogy a politikusok “kéz kezet mos” alapon egymást szavazataikkal, befolyásukkal támogatják oly módon, hogy ez valamennyiüknek hasznot hajt. Például, ha az egyik tagállam szenátorának egy – mondjuk a közlekedést szabályozó új – törvénytervezetéhez több szavazatra van szüksége, akkor kapcsolatba lép egy másik tagállam szenátorával, aki esetleg egy új mezőgazdasági törvényt szeretne megszavaztatni. A két tervezetet egy törvényjavaslattá gyúrják össze, és a kettőt együtt szavaztatják meg, bár a két területnek semmi köze sincs egymáshoz – de így már elegendő szavazatot össze tudnak hozni – tehát “kéz kezet mos”.
Amikor a halogató tudatalatti szinten két teljesen eltérő problémát asszociál egymással, teljesen lebénul, és egyiket sem tudja megoldani.
Jessica állandóan amiatt panaszkodott, hogy képtelen rátalálni ideális társára, és emiatt teljesen elkeseredett, depresszióssá vált. Öt évvel korábban elvált, a volt férje azóta új párra talált, már meg is nűsült azóta, Jessica pedig még addig sem jutott el, hogy kihajítsa a volt férj ruháit a szekrényből.
Tudatosan az volt minden vágya, hogy megszabaduljon a ruháktól, rendet teremtsen a szekrényben, de valójában – mint a kezelések során kiderült – tudat alatt még mindig visszavárta a férjét, és ezt a lehetőséget szimbolikusan azzal tartotta nyitva, hogy a szekrényben még mindig őrizgette a volt férj ruháit.
Amint felismerte, hogy a szekrénynek semmi köze ahhoz, hogy ő még mindig a tönkrement házasságát gyászolja, képes volt kidobni a régi ruhákat, és rendet teremteni a szekrényben.
Ted az egész házát felújította. A pincétől a padlásig mindenhová új berendezés került. Csak az utolsó simítások hiányoztak még – néhány fogantyú a konyhabútorra – de erre az utolsó lépésre sehogysem tudta rászánni magát. Amikor megdolgoztam az “És mitől félsz, mi lesz, ha..?” kérdésekkel, lépésről lépésre tárult fel az igazi ok.
-“Ha teljesen befejezem a házat, akkor többé nincs kifogásom, és meg kell hívnom néhány ismerőst a házba. Akkor újra társasági életet kell élnem..”
- “És aztán? Mitől félsz, mi fog történni?” – folytattam tovább a faggatást.
- “Akkor újra meg kell nősülnöm!”
Elképesztő, mennyire irracionális ez a fajta gondolkozás – időnként mégis szinte valamennyien beleesünk ebbe a fajta csapdába.
Egy jó módja annak, hogy kimásszunk az effajta gödörből az, ha az “És mitől félsz, mi lesz, ha..?”..játékot játszod. Ezt megteheted akár egyedül, akár egy jó barát segítségével.
Vonulj el egy nyugodt sarokba, ahol senki sem zavar. Kérdezd meg magadtól:
“Mitől félek, mi fog történni, ha befejezem ezt a projektet, ha elérem a célomat?”
Írd le, vagy hangosan mond ki mindazt, ami felmerül benned. Ne ítélkezz, ne kritizálj most. Tedd fel a kérdést újra és újra, és mindig használd a “félelem” szót – hiszen mindez erről szól!
Maradj a folyamattal, ne hagyd abba a kérdésfeltevést egészen addig, míg el nem fogynak a könnyű, kézenfekvő válaszok: az olyan felszínes válaszok, mint “akkor boldog leszek”, vagy “akkor egészséges leszek”.
Előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, és feljön az igazi ok. És ennek (lehet, hogy) semmi köze sincs a projekthez, amit képtelen vagy befejezni. Épp ez a bibi a dologban.
Az íróasztalnak – általában – nem sok köze van a házassághoz, és a konyhának – többnyire – semmi köze ahhoz, hogy képes vagyok-e újra elkötelezni magam. És mégis rengeteg köze van hozzá! ”Kéz kezet mos”.
{ 0 comments }
